Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.

Nyári tábor

2017.

Iskolánk az idén is megrendezte a nagy népszerűségnek örvendő nyári táborát, amelyen az alsósok közül 23 tanuló vett részt.
Az előzetesen meghirdetett programok - köszönhetően az igazi nyári időnek - mind megvalósultak. Hétfőn kellemes túrát tettünk a Király-völgybe, ahol körbefoghattuk a sok száz éves gesztenyefa megmaradt törzsét. Másnap Bük-fürdőn a felső tagozatosokkal együtt csobbanhattunk a hűs habokban. Az önfeledt lubickolás közben észre sem vettük, hogy repül az idő. A szerdai napon a Napsugár Játszóház érdekes játékai adtak sok-sok élményt, ahová szintén autóbusszal jutottunk el. A csütörtöki rövid túra után jóízűen fogyasztottuk el az iskola udvarán a bográcsban főtt nagyon finom paprikás krumplit. A tábort pénteken a szombathelyi moziban megnézett animációs film zárta.
Ez az élményekkel teli hét - ami sok-sok kisdiákunknak adott feledhetetlen napokat - a szülői munkaközösség és az önkormányzat támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg.

Köszönet érte!

Illés András
tanár



Eigner Karina 7. b osztályos tanuló tollából

A táborelső napján egy hosszú túrát tettünk a Mohás-forráshoz. Majd az erdei tornapályán végeztük el a feladatokat. A nap végén pedig kaptunk egy fagyit. Másnap mindenki izgatottan indult a táborba, hiszen a program strandolás volt. Egy hosszú buszozás után meg is érkeztünk Bükre. Lepakoltunk, majd rohantunk is a vízbe, később a nagyokat elvitték csúszdázni. Szerdán egy elég kemény napnak néztünk elébe, hiszen a program bicikli túra volt. Elmentünk az Abért-tóhoz, ahol megpihentünk, majd gyalog megkerültük a tavat. A következő állomás a Lukácsházi-kilátó volt, ahol szintén pihentünk. Meglátogattunk egy 200 éves körtefát, ezután pedig hazafelé vettük az irányt. Nap végén fagyit ettünk. Csütörtökön a Savaria moziba mentünk, az Énekelj! című filmet néztük. Mire hazaértünk várt minket a finom paprikás krumpli. Pénteken egy izgalmas tekével indítottuk a napot, majd az uszodába mentünk és fürödtünk egy jót.
Az egész hét tele volt izgalmakkal és szórakozással. Nagy jól éreztük magunkat.