Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Bersek József Általános Iskola > Aktuális > Felsős farsang 2018.

Felsős farsang 2018.

2018. február 8-án került megrendezésre iskolánkban a felsős farsang a DÖK szervezésében.

Fotóalbum
Az előtte levő napokban valamennyi diákunk és tanárunk szavazhatott a bálkirály- és bálkirálynő-jelöltekre, és rengeteg tombolaszelvényt lehetett vásárolni.
Szerda délután igen gyorsan sikerült feldíszíteni a tornatermet a kollégák és néhány lelkes 7.b-s tanuló segítségével.
Csütörtökön már valamennyi osztály és osztályfőnök nagy izgalommal, de még kissé titkolózva öltözött be a jelmezébe, és várta a 15 órai kezdést.
A szavazatok alapján Eigner Karina és Pap Erik 8.b osztályos tanulók alkották idén a farsangi királyi párt. Mivel a lányoknál igen szoros volt a verseny, két udvarhölgy is kísérte a királyi párt: Gergye Hanna és Zsigmond Boglárka. A BE-JÓ zászlóforgatók és az ő ünnepélyes bevonulásukkal, majd a király köszöntő beszédével vette kezdetét a 2 napos Bersek-farsang.
Valamennyi osztály készült produkcióval, az egyik ötletesebb-látványosabb-humorosabb volt, mint a másik. A zsűrit alkotó szülőknek nem volt könnyű dolguk az értékelésnél. A következő „leg-leg” eredmények születtek a hosszas tanácskozás után:
- Az 5.a-b osztályoké volt a „Legjobb jelmezű” produkció „Királylányok és sárkányfiókák” címmel
- A 6.a osztály „Ördögök és angyalai” kapták a „Legátszellemültebb” előadás jelzőt
- A 6.b osztályé lett a „Legtáncosabb” előadás, melyben a „Bankrablók és a szuperhősök” hívták ki egymást táncversenyre
- A 8.a osztályé lett a „Legjobb koreográfia”-díj a „Hattyúk tava” balettelőadásért
- A 8.b kissé búcsúzó, visszaemlékező fellépésével a „Legnosztalgikusabb” jelzőt érdemelte ki
- A 7.a-b közös produkciója, a tavalyi „Lakodalom” folytatása kapta minden szempontból a „LEG-LEG-LEG”-eket
Az osztályprodukciók után a BE-JÓ Táncegyüttes mini művésznői és Baranyai Katalin profi versenytáncos előadását tekinthették meg a jelenlévők, majd floorballban mérethették meg magukat az évfolyamok. Az ünnepélyes eredményhirdetés után 19 óráig diszkózhattak még diákjaink Kondics Kartal és Jagodics Milán lelkes DJ-k irányításával, és élvezhették a 6.b osztály büfészolgáltatásait.
Köszönjük a Szülői Munkaközösség anyagi támogatását a farsangi jutalmazásban, amiből megvásárolhattuk az Arany Strucc Cukrászda finom mignonjait a jutalmazáshoz. Köszönöm kollégáim segítségét az előkészületekben, a dekorálásban, a sportversenyek levezetésében és a hangosításban.
Köszönjük a fantasztikus osztályprodukciókat is, nagy élmény volt valamennyi!

Horváth Márta
DÖK segítő tanár, főszervező