Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Bersek József Általános Iskola > Aktuális > Vas Népe Ladik médiavetélkedő megyei döntő

Vas Népe Ladik médiavetélkedő megyei döntő

A tavalyi sikereken és élményeken felbuzdulva idén is beneveztek iskolánk vállalkozó kedvű 8.a osztályos tanulói a Vas Népe médiavetélkedőjére, és a sikeres selejtezők után be is bejutottak a verseny megyei döntőjébe, melyet május 18-án rendeztek meg Szombathelyen.

Fotóalbum
A tavalyi tapasztaltokat is felhasználva készültek a gyerekek az idei megmérettetésre. Az 5 fős csapatnak (Berics Dániel, Fejes Johanna, Kovács Bence, Tihanyi Levente, Zsigmond Boglárka), nagyon változatos, játékos feladatokat kellett megoldaniuk. Csatakiáltást írtak, majd a bemutatkozást interjú formájában adták elő, ezután ügyeletes újságírók lehettek, akik egy bűnügyi hírnek jártak utána. Híres emberektől kellett kérdezniük, képek alá frappáns szövegeket álmodtak meg és egy pletykának is a végére jártak.
Az eredményhirdetésnél kiderült, hogy nagyon szoros volt az első három helyezett csapat között a verseny, a tavalyi győztes csepregi és a jáki csapat mögött a 3. helyet szerezték meg tanulóink a megyei döntőn.
Ismét nagyon jó hangulat volt és sok tapasztalatra tettünk szert.
Szívből gratulálok a gyerekeknek és további sok sikert kívánok a média területén is.

Bozó Patrícia
osztályfőnök