Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Bersek József Általános Iskola > Aktuális > Erdei iskola-6.b osztály

Erdei iskola-6.b osztály

Az erdei iskola 2 napig tarott, a Kőszegi-hegységben, a Stájer-házaknál.

Fotóalbum
Csütörtök reggel, miután beértünk az iskolába, már az előző nap megalakult csapatunkhoz siettünk.
A csapatverseny első állomása a város szíve volt. Innen indultunk útnak, hogy jobban megismerjük kis városunkat, Kőszeget.
Nagy volt a nyüzsgés végig a Fő térig. Amikor kibontottuk a feladatokat rejtő borítékokat, ismereteinkre alapozva és kicsit utána érdeklődve megoldottuk azokat.
Az iskolába visszatérve izgatottan vártuk, hogy megérkezzenek a szülők. A kocsikban végig jó volt a hangulat, de amikor felértünk és megláttuk a szobákat, már nem sírtunk a wifi után.
Berendezkedtünk és a „tanteremben” már várt ránk Laci bácsi, aki mindent tudott a Kőszegi-hegységről és annak élővilágáról. Hamar elrepült az idő érdekes előadását hallgatva.
Vacsoránk a szülők segítségével nyárson vagy rácson sült virsli paprikával, paradicsommal, kenyérrel.
Vacsora után volt a lányok fiúk elleni számháborúja. Az izgalom a tetőfokára hágott, ám a diákok fogytak. Végül is döntetlen lett. Habár a lányok hárman maradtak, nem tudták kiejteni a „háború hősét”, Tóth Mátét.
Miután a „véres küzdelem” véget ért, belecsaptunk a buliba. Mikor szóltak, hogy lámpaoltás, ez azt jelentette, hogy még csak most kezdődik az igazi őrület….alig aludtunk pár órát.
Minimális alvással töltött éjszakánkat követően (habár az időjárás nem nekünk kedvezett) elindultunk kirándulni. Facsarni lehetett a nadrágjainkból a vizet, a cipőnkben valóságos uszodát tudtunk volna a hangyáknak üzemeltetni.
Miután átöltöztünk, következett az igazán „kemény dió”. A csapatverseny második részéhez nem kaptunk sok segítséget, mert a csapat tudását tesztelték. Izgultunk az eredményhirdetés előtt, de senki sem kesergett a helyezésért. S mire a „hintók” előálltak, még egyszer átbeszéltük a történteket. A sárga hasú unkát, a foltos szalamandrát, az esőt, a versenyt.
Végül is megegyeztünk abban, hogy izgalmas, tanulságos időt öltöttünk el, jó volt együtt lenni!

Zsótér Rebeka