Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.

A XIX. Bersek-bál

2019. január 19-én tartottuk a XIX. Bersek-bált, a szokásos helyszínen, a Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézmény II. épületének dísztermében.

Fotóalbum
A remek hangulatra garancia volt a vasvári Kócos Ördögök Zenekar, az Arany Strucc Étterem vacsorája-büféje, a BE-JÓ Táncegyüttes korcsoportjainak előadása, valamint a szülők és tanárok közös meglepetéstánca.
A bált a legnagyobb BE-JÓ versenytáncosok látványos Vámpírkeringője indította. Kovácsné Szabó Éva igazgatónő és Pesti Krisztina SZM-elnök asszony üdvözlő szavai után máris tele volt a táncparkett a keringő lágy dallamaira.
A 22 órakor kezdődő BE-JÓ blokkban országos arany minősítésű és különdíjas kupákat kiérdemlő táncokat láthatott a báli közönség a felső tagozatos és a középiskolás-felnőtt versenytáncosoktól. Természetesen a legnagyobb érdeklődésre minden évben a szülők és tanárok közös meglepetéstánca - a Bersek-bál védjegye - számíthat. Ez idén sem volt másképp. A „Szombat esti láz” címet viselő produkcióban hatalmas vastapsot kapott a diszkózó hölgyek és a Y.M.C.A. együttest megszemélyesítő férfiak jelensége, valamint a közös tánc is.
Számtalan, szebbnél szebb, igen értékes tombolatárgy talált gazdára. Több fődíj is volt idén. A Szülői Munkaközösség felajánlása egy 30.000,-Ft értékű Szállásguru utalvány volt, a másik pedig a Lokotár családnak köszönhetően 2 személyre szóló pünkösdi hosszú hétvége a horvátországi Bale városába, kempingben lakókocsis szálláslehetőség.
Nagyon sok új és fiatal vendég tisztelte meg jelenlétével a Bersek-bált. A szép bevételből továbbra is tudjuk támogatni tanulóink versenyeztetését, nyári táborozását, az iskolai programok megszervezését, és remélhetőleg megújulhat a kerékpártároló is az iskola előtt.

Köszönet minden segítségért és a felajánlott tombolatárgyakért. Jövőre újra találkozunk – már a XX. jubileumi Bersek-bálon!!!

Horváth Márta főszervező