Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Bersek József Általános Iskola > Aktuális > Határtalanul! Pályázat_2019.

Határtalanul! Pályázat_2019.

Május 8-án indultunk Kőszegről, idegenvezetőnk Cséry Katalin vezetésével.

Fotóalbum
Linkajánló
Rajkánál átlépve a határt első állomásunk Magyarország kapuja Dévény volt, a Duna és a Morva összefolyásánál. Megtekintettük a várat, a Szabadság Kapuját, majd felkerestük a Milleniumi emlékmű megmaradt tábláját, melyet a Duna-szabályozás résztvevői állítottak, ugyancsak a honalapításnak tisztelegve. Az Apácatorony alatt pedig felidéztük az azt övező legendát.
Innét az utunk Magyarország történelmi fővárosába Pozsonyba vezetett tovább. Sétáltunk a múlt emlékeit tükröző belvárosban, megnéztük a koronázó Szent Márton székesegyházat, majd felsétáltunk a várhoz.
Elhagyva Pozsonyt Drinybe, ahol Nyugat- Felvidék egyetlen idegenforgalmi barlangja található. A cseppkövek csodálatos világa mindenkit lenyűgözött.
Innét indultunk tovább a nap utolsó programhelyszínéhez, Nyitrára. Megnéztük a Püspökvárat, és a Szent Emmerám székesegyházat.
Első napi szálláshelyünk a csodálatos erdei környezetben lévő Gimesben volt. A finom vacsora után a három házban – melyekben elszállásoltak bennünket - jókedvűen és fáradtan tértünk nyugovóra.

Másnap korán keltünk, hiszen nagyon sok látnivaló várt még ránk. Sajnos az időjárás nem fogadott bennünket a kegyeibe, egész nap szakadt az eső. Először a Nyitracsehi Magyar Tannyelvű Alapiskolát látogattuk meg. Az alsó tagozatos kisdiákok már nagyon vártak bennünket. A tanító néni megmutatta a kicsi, de annál szebb és jól felszerelt iskolát. Ezután bemutattuk a gyerekeknek Kőszeg városát, az iskolánkat, Kumánovich Kata és Zsótér Rebeka magyar népdalokat adtak elő. Kumánovich Alíz, és Kumánovich Kata pedig horvát népdalokkal – melyeket tamburával kísértek - örvendeztette meg a határon túli magyar gyerekeket. Természetesen ők is készültek, nagyon aranyos műsort adtak elő nagy sikerrel. Végül, mielőtt elbúcsúztunk volna átadtuk azokat az apró ajándékokat, melyekkel szerettünk volna megörvendeztetni a magyar gyerekeket és tanáraikat.
Elhagyva az iskolát – mely kedves élmény volt mindannyiunknak - Alsócsitárra érkeztünk ahol tisztelegve Kodály Zoltán munkássága előtt megkoszorúztuk az emléktábláját, és elénekeltük az itt gyűjtött legismertebb népdalt az „A csitári hegyek alatt” címűt.
Következő programunkat sajnos a szakadó eső miatt nem tudtuk megvalósítani. Az erdei túra Gimes várához elmaradt.
Gimeskosztolányban található Szlovákia legrégebbi román kori temploma, melyet ezután megnéztünk.
Ezen a napon a bajmóci állatkertben zártuk a napi programot. Szállásunkat a körmöcbányai Hotel Veternikben foglaltuk el.

A harmadik napunkat Selmecbányán töltöttük. A városnézés során megismerkedtünk a hangulatos középkori kisvárossal, megnéztük az Óvárat, és az egykori Bányabíróság épületében kialakított csodálatos ásványmúzeumot. Mielőtt továbbindultunk volna még egy kis szabadidőre, vásárlásra, nézelődésre is volt lehetőségünk.
Ezután érkeztünk meg az utolsó – és legizgalmasabb – programunkhoz, a szabadtéri Bányamúzeumhoz. Kaptunk köpenyt, sisakot, bányalámpást, és így felkészülve vonultunk le a mélybe ahol a helyi magyar nyelvű vezetőnk segítségével az 1200 m hosszú útvonalon a föld alatt ismerkedhettünk meg a bányászok nehéz munkájával.
Kora délután indultunk haza, Komáromnál átlépve a határt. Kalandos utazásunk végén este fáradtan de élményekben gazdagon érkeztünk meg Kőszegre.

Vilits Katalin tanárnő, főszervező