Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Horvátzsidányi Tagiskola > Aktuális > Gyermeknap Sopronhorpácson

Gyermeknap Sopronhorpácson

A sopronhorpácsi iskola Igazgató nénije, Hajni néni meghívott bennünket hozzájuk. Kérte, hogy mutassuk be mit tanulunk mi horvátul, és cserébe horvát és magyar táncházon vettünk részt.

Fotóalbum
Erről a hétfői kirándulásról nem tudtak a gyerekek, meglepetésnek szántuk. Rendesen iskolatáskával jöttek reggel az iskolába. Háromnegyed kilenckor mondtuk nekik: cipő, pulóver, sorakozó. A 9 órás busszal indultunk. Nagy örömmel fogadtak már a busznál bennünket. Egy teremben láttak vendégül bennünket. Mi is vittünk üdítőt, perecet, horvát újságokat magunkkal ajándékba.
Először mi mutattunk be egy kis (közel félórás) „ízelítőt” mindabból, amit tudunk. Nagy sikert arattunk.
Ezután Gáti Niki mutatta be Undot, mint a legkisebb horvát falut. Azért Undot, mert onnét járnak a horvátot tanuló gyerekek Horpácsra. Bemutatták az ottani horvát népviseletet. Majd egy kis horvát körjátékot tanultunk, ami mindenkinek nagyon tetszett. Aztán közösen táncoltunk horvát táncot.
Miután megérkezett a magyar táncot tanító tanár néni, magyar táncot tanultunk, amellyel egyszer meglepjük a szülőket is.
A nap a horvát körjátékkal zárult.
A buszos utazás azért volt jó ezen a napon, mert egy kis körtúra is volt. Odafelé: Peresznye –Répcevis - Zsira-Und érintésével jutottunk Sopronhorpácsra. Visszafelé: Und-Zsira- Gyalóka-Szakony- Csepreg volt az útirány. Csepregen negyedóra várakozás után szálltunk fel a buszra, amely hazahozott bennünket.
Szép, tartalmas nap volt. Köszönjük a meghívást!