Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.

Tűzriadó

Minden évben kétszer tűzriadót tartunk – gyakorlás céljából.

Fotóalbum
Az idei évben első alkalommal szeptember 3. hetében került rá sor. A kis elsősök először kissé ijedten kérdezgették ugye nem lesz baj?, de Erzsi néni vezetésével ügyesen elhagyták az iskola területét. A másik három osztály is fegyelmezetten, egymásra odafigyelve gyülekezett a napközi előtt.
A tűzriadó végeztével megállapíthattuk, hogy nagyon gyorsan és fegyelmezetten sikerült a riadó.
Reméljük igaziból soha nem lesz szükség rá!