Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Horvátzsidányi Tagiskola > Aktuális > A téli ünnepkör egyik ünnepe a Mikulás várása

A téli ünnepkör egyik ünnepe a Mikulás várása

Télapó az úton

Szarvas húzza szélsebesen
Télapóka szánkóját.
Száguld a nagy hómezőkön,
el is hagy már hét határt.

Fotóalbum
Ajándékok szépen, sorban
a hatalmas zsákokban.
Télapóka becsempészi
a cipőkbe suttyomban.

Sietős az útja nagyon,
rövid már az éjszaka.
Várja őt az ablakokban
még sok üres kis csizma.

Ma délelőtt Marika néni végigjárta az osztályokat, hogy elújságolja nekik, hogy valaki „alszik” a folyosón. A gyerekek kíváncsian, csendben közelítették meg a piros ruhás, öreg Mikulást.
Miután mindenki leült köréje, az elsősök közösen köszöntötték egy verssel. A negyedikesek is szavaltak neki két téli verset, hátha kedvet kap egy kis „szakállrázásra” , hoz nekünk egy kis havat.
Ezután a nagy könyvéből mindenkinek név szerint felolvasta, hogy jó volt-e vagy rossz ebben az évben. A csomagokat kivételesen a rosszabbak is megkapták az idén.
Dolga végeztével tovább indult, mi pedig egy dallal kísértük a kapuig.