Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Horvátzsidányi Tagiskola > Aktuális > Pályaorientációs Nap

Pályaorientációs Nap

Iskolánk tanulói ma látogatást tettek a faluban néhány munkahelyen.

Fotóalbum
Először a helyi Szépségszalonba mentek el a lányok és a tanító nénik, ahol többféle foglalkozás jellemzőit és eszközeit figyelhették meg. Közben a fiúk és a tanító bácsi megnézték a Kultúrotthon kazánjának működését és a fűnyírók, kapálógépek szerviz műhelyét is. Ezután közösen elsétáltunk a falu határában álló Alpokaqva ásványvíz palackozó üzembe. Ott egy nagyon érdekes bemutatót láttunk az itt folyó munkáról. A gyerekek élvezettel hallgatták az üzemvezetőt és figyelték a gépek működését. A végén egy kis ajándékkal távozott mindenki.
Hazafelé benéztünk egy gumijavító műhelybe és a helyi élelmiszerboltba.
Visszatérve az iskolába tízóraiztunk és megnéztünk egy rövid filmet az ősi mesterségekről. Ebben a pákász, a tűzkovács és a kardkovács munkáját figyelhették meg a gyerekek. A délelőttöt egy számukra legjobb élményt nyújtó esemény lerajzolásával zártuk. Ezen a napon mindenki nagyon jól érezte magát.