Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Horvátzsidányi Tagiskola > Aktuális > Állatok világnapja 2019.

Állatok világnapja 2019.

Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának gondolata.

Fotóalbum
Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

Iskolánkban erről a napról osztályonként emlékeztünk meg.
Az első osztályosoknak Zsuzsa néni felolvasott egy mesét, a gyerekeknek a feladatlapjukon ki kellett színezni a hallott állat képét.
A másodikosokkal Adri néni a Kecskebékák királya c. rövid mesét dolgozta fel érdekes feladatokkal.
A harmadikosok Edit nénivel egy képzeletbeli hegyi kirándulásra mentek, az ott élő állatokról érdekes dolgokat tudtak meg. Utána páros munkával a Miniatűr lóval ismerkedtek egy ismeretterjesztő szöveg keretében.
A negyedik osztályosok Zoli bácsi segítségével állatokat hajtogattak origami technikával.

Az Állatok világnapja egész évre azt üzeni, hogy éljünk harmóniában a minket körülvevő élőlényekkel és a természettel.