Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Horvátzsidányi Tagiskola > Aktuális > Horvát nyelvű szavalóverseny

Horvát nyelvű szavalóverseny

Az idei évben is megrendezésre került a grádistyei területi alsós horvát karácsonyi versmondó verseny iskolánkban.

Fotóalbum
6 iskolából 38 tanuló érkezett hozzánk. Megnyitásként a polgármester úr köszöntője után rövid műsorral kedveskedtünk nekik. A Kumánovich testvérek énekeltek és a 2. osztályos tanulók adtak elő egy betlehemi népszokást horvát nyelven.
A zsűrinek nehéz dolga volt. Mindenki nagyon szépen szerepelt. Ezért úgy döntöttek, nem helyezéseket osztanak ki, hanem minden kategóriában 5-5 tanulót emeltek ki. A mi kis iskolánkból Kovács Flórián 2.o és Horváth Zsófia 3.o tanulókat emelték ki.
Amikor éppen az emléklapokat kezdtük kiosztani megjelent a Mikulás. Horvátul énekeltünk neki, majd ő az emléklapok mellé egy csomagot is adott mindenkinek.
Sajnos tovább kellett mennie, így a kiemelt tanulók díjait a zsűri adta át.
Nagyon hasznos, barátkozós-ismerkedős délelőtt volt.

A mai napra még egy esemény jutott iskolánknak. Falunkban is szokás lett, hogy az adventi napokat bevállalják családok, intézmények. Mi az 5-ös számot, horvát versmondó versenyünk napját választottuk. Az ablakot a Szülői Munkaközösség tagjai díszítették. Köszönjük!