Iskolánkon fekete zászló leng

Ma reggel kaptuk a hírt, elment örökre mindenki Laci bácsija, Rácz László, aki iskolánknak hosszú évtizedeken keresztül volt igazgatója.

Neve fogalom volt Horvátzsidány és a környék falvaiban. Munkásságával örök nyomot hagyott a községek életében. Én 1969-ben kezdtem az általános iskolát, ő már akkor is az iskola igazgatója volt, majd 1985-ben ő hívott a volt iskolámba dolgozni is. Nemcsak mint igazgató tevékenykedett, hanem tanított is. A fiúk sosem felejtik el a gyakorlati foglalkozásokat, amelyeket Panni nénivel tartottak. A fiúk ugyanis Laci bácsival fúrtak-faragtak, biciklit szereltek, míg a lányok, varrtak, kötöttek, főztek. A konyhakertet együtt gondoztuk Laci bácsi vezetésével. A kert, a veteményes szeretete sosem veszett ki belőle. Szinte az utolsó napjait is a kertben töltötte még ma is. Gyönyörű gyümölcsfái, példaértékű veteményese volt, aminek terményeiből gyermekei, unokái, dédunokái is részesültek. Tanítványai után már értük élt és dolgozott. A kilencvenes évek elejétől töltötte dolgos nyugdíjas napjait, amelyekben osztozott végig szeretett felesége, a szintén pedagógus, mindenki által szeretett óvónéni, volt óvodavezető, Marika néni.
Mindannyian osztozunk a család fájdalmában, gyászában. Emlékét sosem feledjük.
„Vége van, nincs tovább, elbúcsúzunk,
de azért, szívünkben visszagondolunk.
Sok fájdalmas emlék tör elő, s sírva nézem vissza,
hogy elmúlt az idő.
Sok fájdalmam volt, s bánatom se kevés,
de ilyenkor eltörpül minden rossz érzés.
Bánatosan intve búcsúzunk. könnyünk se kevés,
De soha nem lesz könnyebb a megemlékezés.”
Szabó Lajosné
tagint.vez.