Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
|
NEMZETI ÜNNEPA mai nap folyamán emlékeztünk meg egyik legnagyobb nemzeti ünnepünkről. A 3. és 4. osztály tanulói a székhely intézmény műsorán vett részt, míg az 1. és 2. osztályosokkal Adri néni és Marika néni ünnepelt. A Himnusz meghallgatása után megnéztünk egy rövid összefoglalót az eseményekről, dalokat hallgattunk, és érdekes feladatokat oldottak meg a tanulók ezzel a neves nappal kapcsolatban. A nagyobbak élményekkel telve érkeztek vissza a kőszegi ünnepségről.
"Édes anya, édes apa! Mondjátok csak, mi a haza? Tán e ház, amelyben vagyunk? Amelyben mindnyájan lakunk: Ez a haza?" "Nem, gyermekem, ez csak házunk, De amit itt körül látunk, Merre földeink terülnek, Merre kertjeink feküsznek: Ez a haza! Minden, amit a szem belát, Itt e föld, mely kenyeret ád, E folyók tele halakkal, E szőlőhegyek falvakkal: Ez a haza! Amerre a hegylánc kéklik, Merre a berek sötétlik, Merre a róna kanyarul, Melyre a kék ég leborul: Ez a haza! Hol egykor őseink laktak, Itt csatáztak, itt mulattak, Ahol a határt ők szabták S örökségül reánk hagyták: Ez a haza! Ahol csontjaink porladnak S mindig a földben maradnak, Ahová bennünket tesznek, Midőn egyszer eltemetnek: Ez a haza! Ez a föld, mely drága nekünk, Melyet legjobban szeretünk, Ahová, bármerre járunk, Mindig vissza-visszavágyunk: Ez a haza!" |