Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
|
Évnyitó 2023.Szeptember elseje. Tanévnyitó.
vannak akik alig várva sietnek az iskolába. A nagyobbak már tudják, mi vár rájuk, a kis elsősök izgatottan, anyu, apu kezét szorongatva lépnek be az iskola kapuján. Így volt ez az ország sok-sok iskolájában, így történt ez nálunk is. Azaz nem teljesen. Ugyanis nálunk az a szokás, hogy a "nagy" negyedik osztályosok az óvodából kézen fogva kísérik át az elsősöket a tanévnyitó ünnepély helyszínére. Itt a Himnusz elhangzása után egy kis műsorral köszöntötték tanulóink - ketten az új elsősök közül is, az új tanévet. Majd a tagintézmény-vezető köszöntő beszéde után foglalták el helyüket az iskolapadban, és kezdtek el ismerkedni azzal, mi is vár rájuk az új évben. Legnagyobb örömünkre szinte haza sem akartak menni, sőt többen úgy köszöntek el: holnap találkozunk. |