Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
|
MEGÚJULT AZ ISKOLÁNKMegújult a horvátzsidányi nemzetiségi iskola.
„Egymás kultúrájának és nyelvének megismerése, megtanulása erősebbé teszi a közösségeket” – hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Vas vármegyei Horvátzsidányban, ahol átadta a község nemzetiségi iskolájának 37 millió forint uniós és magyar kormányzati támogatásból felújított épületét. Soltész Miklós kiemelte: a főként gradistyei horvátok által lakott Horvátzsidányban olyan gyerekek is szívesen megismerik, megtanulják a horvát kultúrát és nyelvet, akik nem tartoznak a nemzetiséghez. Fontos nekik a közösséghez tartozás, egymás nyelvének és kultúrájának kölcsönös tisztelete, valamint a közös keresztény hit, a keresztény gyökerek erősítése – mondta indoklásul. Hozzáfűzte azt is, hogy „Európára, az európai emberekre mindig is jellemző volt ez a törekvés, amelyet a kommunizmus évtizedei alatt és sajnos később is „szétromboltak”, és amelyet Magyarországon a kormány 2010-től tudatosan újra kíván építeni.” Soltész Miklós emlékeztetett: 2010 előtt 12 nemzetiségi óvoda, illetve nemzetiségi általános iskola volt Magyarországon, jelenleg a számuk meghaladja a százat. Fontosnak nevezte, hogy az olyan kis településeken is, mint a valamivel több mint 800 lakosú Horvátzsidány is fenntartsák az általános iskolát, és hogy legyen a többségében nemzetiségiek által lakott községben óvoda és bölcsőde is. Elmondta: „Az iskola felújítása még nem ért véget, eddig 37 millió forintot költöttek rá, és szándékukban áll ezt további 25 millió forinttal támogatni”. Az ünnepélyes átadáson Krizmanich István polgármester elmondta, a kormány vidékfejlesztési politikájának eredményeként Horvátzsidányban az elmúlt évtizedben jelentős fejlesztéseket sikerült végrehajtani. – A gyermekintézmények fejlesztésének örülök a legjobban, úgy érzem, ezek nélkül nincs jövője egy településnek – hangsúlyozta a polgármester. Beszéde után az iskolások műsora következett, horvát és magyar versekből és dalokból. Ágh Péter országgyűlési képviselő köszöntőjében elmondta, az elmúlt években a település több mint 800 millió forintnyi fejlesztést tudott megvalósítani hazai és uniós forrásból. Az új épületszárnyat Dumovits István plébániai kormányzó áldotta meg, majd a helyi öregdiákok zenés záróműsorát hallhatta a közönség. |