Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.

Karácsonyi műsor

„A szeretet nagy ünnepén,
Amikor minden csupa fény,
Amikor minden csupa pompa
és csillogó a karácsonyfa,
Mikor az angyal szárnya lebben
és békesség van a szívekben,
Nagynak, kicsinynek gyönyörül,
Amikor gazdag és szegény örül,…”

Fotóalbum
Iskolánk tanulói igazán megható, szeretetteljes műsorral örvendeztették meg az utolsó tanítási napon a megjelent szülőket, nagyszülőket, a nyugdíjas pedagógusokat, diáktársaikat és tanáraikat.
Sok év óta ismét énekelt alsó tagozatos kórus Stefanichné Szerdahelyi Éva vezényletével. Az iskolánk által szervezett körzeti karácsonyi versmondó verseny három korcsoportjának győztesétől, Móricz Virág 1.a, Tompa Sára 6.a és Moldvai Dóra 8.b osztályos tanulóktól hallhattunk verset. Zenés műsorszámokkal készültek a 7.b és 8.b osztályos diákok, és természetesen a BE-JÓ Táncegyüttes sem maradhatott ki, alsó tagozatos lányai hópihe táncokat lejtettek.
Kovácsné Szabó Éva igazgatónő záró beszédében a szeretet fontosságát hangsúlyozta a mai rohanó világban, és kellemes ünnepeket kívánt a Bersek iskola valamennyi diákjának és dolgozójának. Hozzá csatlakozva:
ÉN IS BÉKÉS, ÁLDOTT ÜNNEPEKET, JÓ PIHENÉST KÍVÁNOK A TÉLI SZÜNETBEN, VALAMINT BOLDOG, EGÉSZSÉGBEN, SIKEREKBEN, KÖZÖS BERSEKES PROGRAMOKBAN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDNYÁJUNKNAK!!!

Horváth Márta
humán munkaközösség-vezető, a műsor főszervezője