Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Bersek József Általános Iskola > Aktuális > Jutalomkirándulás

Jutalomkirándulás

A tanév vége felé májusban vagy júniusban iskolánk minden évben jutalomkirándulást szervez azoknak a gyerekeknek, akik eredményesen teljesítettek, versenyeztek vagy magukhoz képest szépen tanultak, szorgalmasan, aktívan vettek részt az iskola életében.

Fotóalbum
Nem kell ehhez kitűnőnek lenni, országos versenyeket nyerni! Persze akadnak ilyen diákjaink is.
A Horvátzsidányi Tagiskola 6 tanulója is részt vett a programon.
Idén Székesfehérvárra utazott az 50 vidám gyerekből álló csapat 4 kísérő tanárral. Márta néni, mint történelemszerető főszervező hozta össze ezt a tartalmas programot. Marcsi néni, Zita néni és jómagam pedig újra szívesen mentünk a gyerekekkel erre a kirándulásra.
Vonattal mentünk. A székesfehérvári vasútállomásról besétáltunk a gyönyörű belvárosi részben lévő Szt. István Király Múzeumba. Egy időszakos, nagyon szépen megrendezett és egyedülálló kiállítást nézhettünk meg itt. Címe és témája: Királyok és szentek : Az Árpádok kora. 12 ország több, mint 700 felbecsülhetetlen kincsét tekinthettük meg.
Innen átmentünk a Középkori Romkertbe. Régen itt állt egy Szent István által alapított hatalmas bazilika. A hely szelleme magával ragadó volt, hiszen itt koronázták meg királyainkat (38 magyar királyt) és sokukat itt is temettek el. (15 uralkodót) Mivel nagyon meleg volt aznap, leültünk a hűs kövekre. Pihentünk, fényképeket készítettünk itt is.
Innen sétáltunk végül át az Alba Plázába. Sok időnk maradt enni, inni, vásárolni, nézelődni.
Vonattal utaztunk hazafelé is. Fáradtan, de jókedvűen teltek az utazás órái.
Reméljük a gyerekeknek tetszett ez a nap!

Kovácsné Zsolt Andrea
kísérő tanár