Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Bersek József Általános Iskola > Aktuális > Bűvösvölgyben jártunk

Bűvösvölgyben jártunk

Ismét egy jó és élvezetes programon vett részt iskolánk 40 diákja.

Fotóalbum
Előzetes sikeres regisztrációt követően szeptember 21-én Sopronba utazhattunk a Bűvösvölgy Médiaértés Oktató Központba. Ez egy olyan létesítmény, ahol oktatók irányításával az ide látogató gyerekek játékosan, élményszerűen szerezhetnek tudást a média döntési helyzeteiről. A modernül felszerelt stúdió szobákban filmet forgathattak, reklámot készíthettek, híradót szerkeszthettek és forgathattak, rádiófelvételt és műsort készíthettek és újságot szerkeszthettek. A diákok 7-8 fős csoportokban dolgoztak a stúdiókban. Négy egy órás foglalkozáson vettünk részt. Az utolsó az internet veszélyeit és kockázatait, illetve annak biztonságos használatát mutatta be. Ez utóbbi nagyon tanulságos volt. A gyerekek véleménye szerint rendkívül érdekes, újszerű és interaktív volt a program.
Az egész programot a Bűvösvölgy szervezte és finanszírozta. Azóta megkaptuk az ígért kész felvételeket is, melyeket az osztályok megnézhetnek osztályfőnöki órákon. Mindenképpen szeretnénk jövőre is elmenni, hogy minél több gyerek megismerhesse ezt a helyet. Köszönet a Bűvösvölgy oktatóinak ezért a szuper napért!

Musinszki Petra és Kovácsné Zsolt Andrea osztályfőnökök