Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.

Erdei iskola

2024. május 9-10-én a 6.a-b osztályok kiléptek az iskolapadból és erdei iskola-programon vettek részt.

Fotóalbum
Előzetes feladatokkal is kellett készülni a diákoknak, hiszen a 3-4 fős csapatoknak névre, csatakiáltásra és menetlevélre volt szükségük. Csütörtök reggel közösen megalkottuk a két nap során betartandó szabályokat, majd a délelőtt folyamán még a történelmi belvárosban gyűjtötték a csapatok a pontokat, különböző helyszíneket bejárva, problémamegoldó képességüket alkalmazva. Ebéd után gyalogosan mentünk fel a szállásunkra, a Szabó-hegyen álló Ciklámen Üdülőbe. Fantasztikus ellátást kaptunk, a megrendelt szállás, vacsora és reggeli mellé még kürtős kaláccsal is megleptek minket a vendéglátók. Este még az erdei tornapályán is lehetett a diákoknak ügyeskedni és pontokat szerezni. Ahogy sejthető volt, az éjszaka még véletlenül sem alvással telt. Ennek ellenére teljesíteni kellett másnap a kitűzött a célt, a Hétforrás-túrát és az ökolenyomat-készítést. Ötletes megoldások születtek. Sok ötös talált gazdára mind természetismeretből, mind történelemből. Péntek 14 órára értünk vissza az iskolába, megfáradva az egész napos túrázástól. Biztosak vagyunk abban, hogy aznap este már nem volt gond a diákok elalvásával.
Nagyon köszönjük a Tóth-Percze Mária, Marcsi néni által összeállított érdekes feladatokat, mind Kőszeg történelmi belvárosában, mind az erdőben.

Az alábbi linken megtekinthető a 6.a-b osztályok erdei iskola-programjáról szóló kisfilm:

Pusztai Zita és Horváth Márta osztályfőnökök