Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Bersek József Általános Iskola > Aktuális > Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program

Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program

A Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program jóvoltából Győrben jártunk
Iskolánk két hetedik osztálya 2025. október 16-án élményekkel gazdagodva tért haza Győrből.

Fotóalbum
Egy tartalmas kiránduláson vettünk részt a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program keretében. Kőszegről vonattal utaztunk Győrbe, amely már önmagában is izgalmasan indította a napot a gyerekek számára.
A NEP-program két fő részből állt, melyek a város történelmi és vallási örökségét mutatták be nekünk:
Elsőként a boldoggá avatott Apor Vilmos győri püspök vértanúhalálának eredeti helyszínén, a Püspöki vár pincerendszerében berendezett emlékkiállításon jártunk. Megismerhettük a második világháborúban emberek százait bújtató, majd a szovjet katonák által lelőtt püspök életét és halálának körülményeit. A felkavaró és elgondolkodtató kiállítás felelevenítette Apor Vilmos utolsó napjainak történét is. A pince termeit bejárva átérezhettük a háborús korszak, a bombázások, a menekülés nyomasztó valóságát. Ez a téma a bátorság, az emberiesség és a közösségért való kiállás fontosságára hívta fel a figyelmet.
A második programunk ”A kereszténység védőbástyája” – tematikus séta és előadás volt a Rómer Flóris Történeti Múzeum munkatársának vezetésével. Az élményalapú foglalkozás során körbejártuk a Káptalandombon megépített Kastélybástyát, majd a Bécsikapu teret érintve az egykori Sforza-félbástyába jutottunk. Szép fokozatosan feltárult előttünk a legnagyobb kiterjedésű magyar végvár megépítésének története, hadászati jelentősége, és a legfontosabb ostromainak emlékezete.
A délelőtti tematikus programokat követően egy rövid belvárosi séta következett, ahol a diákok megcsodálhatták Győr szépen felújított barokk épületeit is. Ezután már a jól megérdemelt pihenés következett, hiszen az osztályok az Árkád üzletközpontban tölthettek el két szabad órát.
A hosszú napunk lezárásaként ismét vonatra szálltunk, befejezve ezt a tartalmas, emlékezetpedagógiai utazást.
A tanulókat kísérte: Tóth-Percze Mária és Draskaba Eszter osztályfőnökök, és Horváth Márta történelem szakos tanár.
A kiránduláson a diákok nemcsak történelmi ismeretekkel, de maradandó élményekkel is gazdagodtak. Köszönjük a lehetőséget.

Draskaba Eszter osztályfőnök