Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
Munkanapokon az intézmény nyitvatartási ideje: 7.00-18.00
Bersek József
Általános Iskola
Bersek József Általános Iskola
Iskolánkról:

Bersek József életrajza

BERSEK JÓZSEF
1807-1865


Bersek Jószef
A kőszegi levéltár kutatásai alapján 1807. december 20-án Kőszegen született. Édesapja Bersek János posztós, édesanyja Simon Antónia. II. Ferdinándtól nyertek nemesi levelet hadi érdemeikért.

Kisgimnáziumi osztályait Kőszegen, logikai, filozófiai tanulmányait a szombathelyi líceumban végezte.

1821-ben (13 éves korában) elveszti édesapját. 1826. február 6-án Bécsbe utazik és az ott állomásozó Klermaier 8. huszárezred közvitéze lesz.

Hódmezővásárhelyen, Aradon, Bécs mellett, Troppanban találkozunk vele, s közben fokról fokra lépeget fölfelé a hivatásos katonák ranglétráján. 1848 elején századossá lép elő. Az „első tavasz” idején ezrede Galíciában állomásozott. A forradalommal kapcsolatos rokonszenvét nem tudta és nem is akarta titkolni soha.

1848 őszén ezredével együtt átállt a nemzeti hadsereghez. 1849 elején került ezredével Szalontára, ahol Rozványékhoz szállásolták. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével is.

Rendkívül vitéz katona volt. Nagysallónál, Komáromnál Nagy Sándor mellett harcol. 1849 áprilisában az ácsi erdőnél két császári gránátos század bekerítésével fényes győzelmet arat. Vitézségéért 1849 április 26-án a csatatéren Görgei, a fővezér díszíti babérkoszorús érdemjellel.

1849. május 16-án maga Kossuth Lajos az ország kormányzó elnöke írja alá Bersek József ezredesi kinevezését. Így lett 1849. május 8-tól a 8. huszárezred parancsnoka.

Aztán jött 1849 augusztusa, jött a cári túlerő, jött a világosi fegyverletétel, jött a zsarnok kegyetlen bosszúja. Aradon halálra ítélték, minden vagyonát elkobozták. 1852. június 14-én (Bersek nővére bécsi összeköttetése révén) kegyelem útján kiszabadult.

Még ebben az évben házasságot kötött Szalontán Rozvány Erzsébettel, a szertartáson Arany János is részt vett. Bersekék házasságkötésük után Bécsbe utaztak, majd 1853 februárjától Bihar megyébe Révre költöztek, ahol gróf Zichy Domokos és Ödön birtokán dolgozott mint az uradalom jószágkormányzója. A házasság boldogtalan volt, amit felesége eleinte titkolt. Bersek alkalmi kalandok közt élt és felesége arra gondolt, kolostorba vonul, hogy férjét szabaddá tegye. Végül is válásra került sor.

A sokat szenvedett és csalódott hős 1865. január 15-én, amikor kikézbesítették a válási végzést, a halálba menekült. Ott pihen Réven a Zichyek urasági épületének nagy kertje végében a körtefa alatt, ahol főbe lőtte magát.

A gróf egy vörösmárvány sírkeresztet állíttatott ide, melyen ez állt:

Itt nyugszik
BERSEK JÓZSEF
1848-as honvéd
huszárezredes
1806-1865
Béke poraira!